A szavak ereje II: Ablakaink a világra

Az értelmező szótár szerint a szó a kommunikáció alapegysége. Olyan – legrövidebb - hang vagy betűsor, aminek önmagában értelme, önálló jelentése van. Ez a meghatározás első látásra tiszta és világos, de mit találunk a mögöttes jelentésrétegek között? Ami elsőre olyan könnyűnek, magától értetődőnek látszik, vajon az marad akkor is, ha mélyebbre nézünk?

A szavak meghatározhatók úgy is, mint a környező világban észlelhető jelenségek absztrakciói. Világunk kimondhatatlanul sokszínű.

A minket érő benyomások annyira összetettek, annyiféle finom árnyalat, annyi emlék, logikai és érzelmi összefüggés kapcsolódik egy–egy észlelt jelenséghez, hogy az egészlegesen nem megragadható, nem átadható. Ahhoz, hogy érintkezni tudjunk, hogy információt cseréljünk, az szükséges, hogy mindezt valahogy leegyszerűsítsük. Miközben azonban az egyszerűség, a gördülékenység kedvéért az odatartozó ezernyi réteget belesűrítjük egyetlen hangsorba, valamit elveszítünk a jelenség gazdagságából. Ebben a folyamatban szükségszerűen sérül a leírás pontossága, egyedisége.

A szó, hogy alma, az alma „ideáját” írja le. De az az alma, amit e szó felidéz, kinél-kinél már egészen különböző. Néhányaknál piros, másoknál zöld vagy cirmos.

Van, akinek ropogós, van, akinek kissé kásás. Sokaknak édes, de lehet édes vagy savanykás… Az almánál ez még nem jelent nagyobb bajt, de ahogy egyre bonyolultabb fogalmak felé haladunk, egyre nagyobb lehet a zűrzavar.

Ha azt mondom, „jó nő”, egészen mást jelent egy ortodox családfő, vagy egy észak-amerikai egyetemista számára. Mikor azt mondom, „a haza iránt vállalt erkölcsi kötelesség”, egészen mást gondol egy tálib vallási vezető, mint egy ENSZ békefenntartó tábornok.

De nem kell ennyire messzire mennünk. Elég felidéznünk azt a jól ismert helyzetet, amikor a feleség este, kimerülten, kissé sértetten odaszól a férjének: „igazán segíthetnél egy kicsit”. Mennyi seb, hány keserű vita kerekedett már ebből! A férj segíteni kezdett – a maga módján. Úgy, ahogy azt ő értette, ahogy ő gondolta.

Tele vagyunk lelki sebekkel, amiket az okoz, hogy elbeszélünk egymás mellett.

Olyanok ezek a kölcsönös és sokszor kibogozhatatlan félreértések, mint a meddő talajra hullt magok. Kárba vész a bennük élő jószándék. Mert a legtöbb, fájó nyomot hagyó egyet nem értés mögött jó szándék lapul.

A szavaink, mint apró ablakok, a mögötte rejlő, tágas tér egy-egy szeletét mutatják nekünk. Néhány fokos eltérés, egy picit arrébb kinyitott ablak, és máris más a befogott kép. Mintha két különböző világba kerülnénk. Elveszik az, ahol az egyéni kis világok összeérnek, összeállnak egy tágabb horizonttá, a nagy Egésszé.

De ezek az apró, trükkös kis szó-ablakok, ha jókor és jó helyen nyitjuk ki őket, az összhang megteremtésének is hűséges szolgálói.

A kilincs a mi kezünkben van…

Dr. Prezenszki Zsuzsanna