hogyan mérhető az öröm?

Túráztunk, meditáltunk, forrásvizet ittunk. Kerestünk és találtunk gyógyító erőket. A Nemzeti Rákellenes Világnapot az alapítványunkkal a Mátrában ünnepeltük. A legidősebb résztvevőnk 90 éves, a legfiatalabb 5 és fél hónapos pocaklakó volt. Sok mindent mesélhetnénk erről a napról, de vajon mivel fejezhető ki a legjobban, hogy mi a jelentősége ennek a napnak?

Mi az, ami megmutatja, mit jelentett számunkra a mai nap? Hogyan mérhetőek a felszabadultság, az öröm pillanatai? Milyen egységben adható meg a közösség megtartó ereje, a felcsillanó, és szárba szökkenő remény?

Nemcsak kirándulni, de a Nemzeti Rákellenes Napot megünnepelni gyűltünk össze ma a Mátrában. Tisztelegni a daganatos betegség elleni küzdelem eredményei előtt, mert valóban, van mit megköszönni ennek az elmúlt 30 évnek. Sokat változott a világ azóta, hogy 1992-ben a Magyar Rákellenes Liga kitűzte ezt a napot, április 10-ét, a daganatos betegség elleni küzdelem jeles dátumául. Ma már megelőző vizsgálatok sora segít, és olyan modern műtéti, gyógyszeres és egyéb kezelési módok állnak rendelkezésre, amiről akkor még álmodni sem mertünk. Van még azért nagyon sok tennivaló, mert a kór még itt van közöttünk, és bizony nagyon kemény kihívást jelent érintetteknek, és érintett családoknak egyaránt.

Az is benne van a mai túránk üzenetében, hogy hitet tegyünk a gyógyulás lehetősége mellett. Meg talán egy kicsit az is, hogy mindezt a világ tudomására hozzuk. Mert bármilyen kihívást is hoz ez a betegség, aki most velünk tart, mind vállalta, hogy a kezébe veszi a sorsát. Hogy nem adja meg magát a félelemnek. Nem elszenvedője, hanem alakítója lesz az életének.

Vannak itt ma közöttünk olyanok, akik néhány hete szembesültek a diagnózis rémével, és épp, hogy túl vannak az első kezelésen. De sokan olyanok is, akiknél már évek, évtizedek elteltek a kezeléseket elzáró, első negatív lelet óta. Van, akit a párjával jött, és van, aki két megrendült idős szülő kísér.

Egy biztos, mindenki, aki ma eljött, hitet tesz amellett, hogy az élet teli van örömmel és lehetőséggel, és miközben megéljük ezeket a lehetőségeket, talán pont azt a jövőt teremtjük meg vele, amire vágyunk.

Nekiindultunk hát, megerősíteni magunkban és egymásban, bármilyen nehéznek is tűnik: van kiút! Egy támogató csapat erejével, a csodás belső és külső erőforrások bevonásával, sikerrel végigjárható ez az út. 

Lendületünket, elszántságunkat érzi az erdő. A lombjukat frissen kibontó fák büszkén bólogatnak nekünk. Mohás kövek tövéből kibújva ezernyi, tavaszi színben pompázó virág kacsint ránk. A nevetően kék ég, a ragyogó tiszta levegő, a zöldben tobzódó táj, mind velünk ünnepel.

Felkaptatunk a Muzsla tetőre - a kilátó tetejéről szinte a végtelenig tágul a verőfényes horizont. Teleszívjuk a tüdőnket a határtalan tér energiáival, aztán indulunk tovább, a Rákóczi Forrás felé. Megtöltjük a butykosokat a Mátra egyik legtisztább forrásvizével, de ahogy visszaindulunk, az úton egy akadály vár még ránk. Kiáradt kis patak keresztezi- sárosra áztatva - az ösvényt. Andi – akitől a Mosolyrendet kaptam – egy játékot rögtönöz. Egyik kezében a bölcs vándorok elmaradhatatlan tartozéka, a göcsörtös túrabot, a másik kezét pedig az átkelők felé nyújtja: „segítek” – mondja.

Gyorsan csatlakozom hozzá, az átkelő két oldalán állunk, és akik átlépnek, kinyújtott kezünkbe kapaszkodva, sorra kimondják honnan indulnak, és mit hagynak maguk mögött.

-          a betegségből megyek az egészségbe

-          a kétségből a hitbe

-          a feleségem gyógyulása felé indulok

Erősek és megrendítőek a szavak…

Délben vidéki ízekben és vendégszeretetben gazdag ebéddel töltekezünk. Teli pocakkal, kicsit elbágyadva, de izgalommal indulunk délutáni utunkra, mert vár még ránk a „Máriácska” - Mátrafüred kedves kegyhelye.

A helyszínen meditatív természet-koncertet hallgatunk, amit az erdő rögtönöz - az összefutó két kis patak, a vidáman trillázó madarak és fák között susogó szél zenéjéből.

De a kérdés még mindig itt zakatol: hogyan írható le igazán ez a csodás, sokszínű, sok nevetéssel, sok meghitt pillanattal teli nap?

Álljon itt egy rövid statisztika: 

27 résztvevőnk volt, a legidősebb – aki 15 éves kezelés után néhány hónapja, szülinapján kapta meg orvosától a „gyógyult” minősítést – 90 éves. A legfiatalabb 5 és fél hónapos pocaklakó, aki – sportos és energikus édesanyja szerint – vidáman fickándozta végig a napot.

6 férfi volt a résztvevők között – hatalmas szám, aki ismeri a férfiak visszahúzódó természetét, amikor „lelki” dolgokról esik szó. Férjek és édesapák – köszönet és hála nektek a pótolhatatlan támogatásért, amit jelentetek.

Épp mint a mesékben, pont 3 olyan adományozónk volt, aki a saját részvételi díján kívül plusz egy rászoruló díját is kifizette. Adatvédelmi okokból a nevüket – adományozóét és rászorulóét – nem írhatjuk itt ki, de hála nekik minden érintett nevében. Fantasztikus dolgot tettek!

6,2 km-es távot jártunk be, 8300 lépést tettünk. A Muzsla tető érintésekor 478 m-es magasságba jutottunk fel.  

Összesen 54 gombóc fagyit ettünk meg. 😊

Lehet ennél szebben ünnepelni az ÉLET-et…?