Huncut karácsonyi angyalok

A két pufók angyal kipirulva kapaszkodott fel a csinos kis bárányfelhőre.

– Látod? Mondtam, hogy ez jó lesz! Innen mindent látunk. Látjuk az egész karácsonyi készülődést – mondta a nagyobbik.

Hófehér, habos ruhácskáját gondosan elegyengette. A felhőből csak arany fürtjei és tiszta, égkék szeme csillant ki – mint egy napsugár, amely egy darabka kék égen villan fel.

A másik, a kis fitos orrú, kócos ezüst bóbitával a fején, nagy odaadással, de kissé ügyetlenül követte mentora mozdulatait.

– Nagyon örülök, hogy végre én is karácsonyi angyal lehetek!

– Bizony, ez nagy szó! Nem akárkinek adatik meg. Már tavaly is jöhettél volna, ha el nem cseszed. A kórus legszebb taktusánál az az éktelen kürtszó!

– Tudom, tudom, de képtelen voltam ellenállni. Meg aztán láttad, mekkorát nevetett mindenki. Az Öregnek is tetszett! Hiába bújt a nagy szakálla mögé, a mosolya így is elárulta.

– Az Öreg örül mindennek. Csupa jóság, tudhatnád. Épp ezért nem kell visszaélni vele. A múltkor is, amikor hintaágyat fontál a bajuszából, és egész nap ott ringatóztál…

– Ezt a kis hintázást nem kell annyit felemlegetni. Egyébként is, akkor ígérte meg az Öreg, hogy idén engem is kinevez karácsonyi angyalnak. A kreativitásom miatt.

– Hát, ha az kreativitás, hogy mindig valami huncutságon töröd a fejed... Nézd csak, látod azt a zaklatott, csinos fiatal hölgyet? Erről megint eszembe jutott valami.

– A karácsony egy ideje felborzolja az emberek idegszálait. Bár én is azt gondolom, hogy nincs ez így jól. Figyeld csak!

– Hm. Azt hiszem, itt tényleg tennünk kell valamit. Van egy ötletem!

A fiatal nő egyik karján csomagok tucatját egyensúlyozva, másik kezében a telefonnal, dúlva-fúlva csörtetett az irodája felé.

– Nem, szívem, nem vagyok ideges, és nem fújom fel a dolgokat. Értem, hogy nem kellett volna bejönnöm, és ha otthon maradok, még mindig a kanapén lógatnánk a lábunkat a reggeli kávé mellett. De jól esne, ha végre elismernéd a szakmai ambícióimat… És azt hiszem, nem kértem nagy dolgot! Nem, nem a sima fényfüzért akarom, hanem azt, amit Anitáék rendeltek. A türkiz-aranyat. Mi az, hogy a sima is megteszi?! Ha már megvesszük a plafonig érő fát – mert megvesszük, ehhez ragaszkodom, még akkor is, ha folyamatosan azzal a buta dumával jössz, hogy miattunk ne vágják ki az erdő egy darabját… Az ünnepnek meg kell adni a módját! Egyszerűen van, ami nélkül a karácsony nem az, aminek lennie kell. Most csíptem el az utolsó jegyeket a Diótörőre… Mi? Hogy a gyerekek nem akarnak jönni? Miért, mit akarnak megnézni? A Macskafogót?! Ez most komoly?! Szívem, nem akarok idén buta vitákba belemenni! A nyakkendőről sem: vettem három újat, csak válassz közülük. Nem, nincs kibúvó... Ne gyere most azzal, hogy te velem boldog lennél melegítőnadrágban, piros lábasból paprikás krumplit kanalazva is. Vannak igazán fontos dolgok! Jaj, nézd, még ez is, letört a körmöm! Most hagytam ott egy valag pénzt ezért az új porcelán izéért, és mehetek újra… És vidd el a nagylányt angolra! Tudom, hogy utálja, de ez nem szempont… Jaj, várj egy kicsit! Az onkológiáról hív az asszisztens, nem értem…

– Halló, jó napot kívánok! Igen, én voltam egy hete szűrővizsgálaton. Nem értem, azt mondták, csak akkor hívnak, ha valami baj van, nekem nincs semmi panaszo... Bocsánat, nem értem... hogy mi? Hogy találtak valamit? Hogy menjek be megbeszélni? A… kezelést? Kemoterápia?! Azt tetszik mondani, hogy… kemoterápia? Időpont holnapra… hogy mondjam a nevem? Jaj, így hirtelen… nem is tudom… Dehogy, persze tudom, csak olyan váratlan ez az egész... Kovácsné Takács Andrea... Igen, ahogy mondom, nem Takácsné Kovács Andrea, hanem fordítva... Hogy nem stimmel a név? Valakivel összekevertek? Akkor... akkor nem is én vagyok beteg? Akkor... mehetek haza a férjemhez?

– Szívem, itt vagy még? Itt vagy? De jó!! Nem is tudod, mennyire örülök. Hogy minek örülök? Hát neked! Meg annak a lábos paprikás krumplinak, amit mindjárt megeszünk, amint hazaérek. Nem, nem megyek be dolgozni, visszafordultam. Gyertek ti is, hagyjátok az angolt, indulok máris. A körmös? Nem, az nem érdekes. A fát is hagyd, majd hozunk fenyőágat. Apu mindig legallyazza ilyenkor az öreg fenyőt az udvaron. Onnan hozunk friss ágat, így nem megy kárba semmi. A fényfüzér is tökéletes! Fényes és színes, mi kell még egy igazi karácsonyhoz?! Nézz valami mozijegyet, míg hazaérek, meglepjük a gyerekeket. Utána csinálunk forró csokit, azt imádják. Nem, nem baj, ha nem „rendes” vacsorát esznek. Tudom, szoktam ezért pörölni, de most nem számít. Érezzék ők is az ünnepvárás hangulatát. Bebújunk a pokróc alá négyen, mint régen, mert tudod, vannak igazán fontos dolgok... Hogy mi történt? Drágám, nem történt semmi. Pont ez a lényeg. Nem történt semmi. És nem kell semmi. Ahhoz, hogy igazi ünnep legyen a karácsony, megvan mindenünk.

A két angyal elégedetten kuncogott a fodros bárányfelhőn.

– De ugye nincs semmiféle Takácsné Kovács Andrea?

– Nincs, csak a móka kedvéért találtam ki.

– Azt hiszem, jól sikerült!

– Az már biztos. Idén csodaszép karácsony elé néz, ez a hölgy is, meg a családja is.

– Idén is, meg talán innentől mindig. Azt hiszem, valamit megtanult abból, hogy mit jelent az ünnep igazán.

Szöveg: Dr. Prezenszki Zsuzsanna, pszichiáter

Kép: Freepik