Mégis teremt a gondolat…

A gondolat teremtő ereje - egy előző blogbejegyzésemben írtam már néhány dolgot erről. A divatos szlogent, hogy „minden fejben dől el”, a test és lélek együttműködése és a PNI kapcsán jártam körbe. A téma mégsem hagy nyugodni. Akárhová nézek, elkerülhetetlenül szembe találom vele magam, és azt látom, hogy ahol felüti a fejét, hatalmas indulatokat kelt. „A gondolat teremtő ereje” témája erősen megosztó, nem lehet „talán”, vagy „kicsit” egyetérteni vele. Ebben vagy tiszta szívvel hisz valaki, hagy bődületes marhaságnak tartja az egészet.

A két tábor - az igazhívők, és a teljes tagadók csapata - a vallási háborúk ideológiai tébolyát idéző elszántsággal feszülnek egymásnak. Mert ez már régen nem vélemények ütköztetése, hanem harc. Mind a két oldal személyes támadásnak veszi a másik fél eltérő elképzeléseit. Mintha létezésének alapjait érte volna támadás. Nehéz ebben bármely tábor mellé jó szívvel odaállni.

Abban, amit a „hívők” képviselnek, (vagy abban, ahogyan teszik), tényleg van valami, ami elutasítást, sőt, indulatot vált ki. Itt van mindjárt elsőként az a rémesen idegesítő szokásuk, hogy mindenbe valami rejtélyes mondanivalót látnak bele. Valami egészen mély, az átlag elme számára felfoghatatlan üzenetet - legyen szó akár arról, hogy az 1-es villamos öt percet késett, vagy arról, hogy megromlott a Túró Rudi. De ennél is rosszabb a leereszkedő, fennhéjázó gőg, ami a titkos, többlet üzenet megkérdőjelezhetetlen értelmezését kíséri. Az ember nem tehet mást, minthogy lelkesen bólogat. És bár röpködnek az olyan szavak, mint "transzcendens", meg "Univerzum", meg "végtelen elfogadás", ez az elfogadás valójában teljesen hiányzik. Helyette csak egy rossz érzés marad: kirekesztettség a "magasabb emberi értékek" világából.

Valahol mégis sántít az egész. A rejtélyes fogalmakkal körberakott értelmezésekről kilométerekről érződik, hogy minden „magasabb” törekvése ellenére nem más, mint az esendő, szűk emberi elme találmánya.

A gondolat teremtő erejét összekeveri a Teremtő gondolatának erejével. Elveszik a lényeg, elveszik az összhang mindazzal, ami több, mint minden emberi.

Aztán ott van a másik oldal: ők a szkeptikusok, a „tiszta ráció” képviselői, Descartes szellemi gyermekei. Azé a nagy francia filozófusé, aki jó 500 évvel ezelőtt a fejébe vette, hogy matematikai úton keres magyarázatot a világ működésére, és a logika eszközeivel bizonyítja be Isten létezését.

Azt hiba elfeledni, hogy a sötét középkor babonába taszított évei után ez egy hatalmas dolog volt. Mára azonban már visszás, hogy ekkora erővel uralja a világunkat. Már az rettentő furcsa, hogy bár Descartes az általa felépített gondolati ívben valóban bizonyította Isten létezését, ma mégis a ráció uralmát kötjük a nevéhez. Azt, hogy csak az valódi, ami „objektív”, „ésszel megmagyarázható”, „logikailag alátámasztott”. Amit meg tudunk magyarázni.

Aztán ha jól megmagyaráztuk, onnantól igaz. Még ha az összes, évmilliók óta bennünk élő, a természettel összhangban született tapasztalásunk mond is ellent neki. Ez tehát a másik oldal: a szkeptikus az észszerűség oldalán kardoskodik. Közben nem veszi észre, hogy szavai tele vannak fanatikus indulattal, hogy érvelései önmaga felé torzítanak.

De az a helyzet, hogy hiába ugrik egymásnak a két tábor, és hiába utálom egyformán mindkettőt, meggyőződésem, hogy a gondolat teremt.

Teremt bizony, nem is akárhogy! Mert akármerre nézek, csak az emberi gondolkodás diadalát látom. Kétes diadalt.

Az emberi gondolat diadala, hogy sikerült meghódítani a természetet, melynek keretében beszennyeztük a légkört. Szennycsatornát csináltunk valamennyi folyóból, szemétlerakót az összes nagyvárosból. Jelentősen megsokszoroztuk a szétdobált kólás- és sörös dobozokat, cigarettacsikket, műanyag zacskók mennyiségét, hamarosan újabb vívmányként a klímánkat is sikerül felborítanunk.

Kiirtottunk egy jó kontinensnyi erdőt, és jó néhány ősi civilizációt. Gyártottunk helyette bőven mobiltelefont, amivel a gyermekkori mentális zavarok előfordulását eredményesen feltornásztuk a sokszorosára. Jól megvédtük növényvédő szerrel a maradék termőföldet, amivel a termény vitamin, nyomelem - és összes tápanyagtartalmát a nullához közelire redukáltuk. Hogy az így előállt táplálkozási problémákat orvosoljuk – az emberi elme újabb diadalaként - csináltunk sok-sok műanyag zöldséget, gyümölcsöt. Aztán hogy még ezekkel se legyen baj, ezt is kiiktattuk az étkezésünkből. Most új kihívásként öntudatosan nézünk farkasszemet az elhízás rémével úgy, hogy a „harmadik világ” zöme éhezik.

Megtanultuk és bejárattuk a mérgező aggodalmaskodást, a toxikus kommunikációt, a bántalmazó kapcsolatot.

Amit most a koronavírus kapcsán teremtünk, félelmetes példája mindennek. Hallunk idegborzoló rémhíreket, hallunk „kikérem magamnak” indulattól fröcsögő bagatellizálást. De szinte alig van higgadt helyzetelemzés, felkészítés a megelőzésre, tanács arra, hogy mit tegyünk okosan, józanul a kialakult helyzetben.

…S ha már ilyen jól látszik, hogy mi mindenre vagyunk képesek, ideje lenne tényleg elkezdeni együtt gondolkodni egy jobb világ megteremtésén…

#gondolatteremtőereje

#PNI

#fejbendőlel

#koronavirus

#Photo by Justus Menke on Unsplash

#Photo by Pablo Heimplatz on Unsplash